A Mokuso és a Zen...
...avagy miért meditálunk a gyakorlás előtt és után?
A Mokuso (ejtsd: mokszo) egy fontos gyakorlat a japán harcművészetekben, különösen az aikidóban, amely az edzés elején és végén tartott rövid, ülő meditációt jelenti.
A japán kanji írásjelek közül az első olvasata a MOKU = csend, vagy megállás, a másodiké pedig SO = gondolat, fókusz. Rövien a gondolatok lecsendesítésének fordíthatjuk.
A zen a buddhizmus azon ága, amely Buddha tanításait követve a
hosszú ülő meditácóban (zazen) találta meg a legfőbb utat a tudat
megtisztításához, és a szív teljes kinyitásához minden érző lény felé, amely
elvezet a valóság megismeréséhez és a megvilágosodáshoz. Eredetileg Indiában
gyakorolták dhjána néven, Kínában pedig csan néven vált ismertté, majd innen
terjedt tovább Koreába, Japánba, és Vietnámba is. A japán harcművészetek
erősen kötődnek a buddhista zen kolostorok szerzeteseihez, akik a „nem
ártás” és a „minél kisebb szenvedés okozása” elvek alapján próbálták megvédeni
magukat az útonállóktól, támadóktól. Így kapcsolódott össze a harcművészet és a
meditáció.
A testhelyzet nagyon fontos a meditáció során, mert úgy mondják, hogy amilyen formát vesz fel a testünk, olyan tudatállapotban vagyunk. Ha összeesve, görbe háttal ülünk, akkor fáradt, megtört emberek vagyunk, ha tökéletesen egyenes háttal tudunk ülni, akkor mosolygó buddhák vagyunk. A zazenben ülő ember általában halványan mosolyog. A mosoly a humorérzéket is jelenti, amely nagyon fontos a bölcsességhez. A zen tanító történetek gyakran szólnak arról, hogyha meglátjuk a valóságot, elnevetjük magunkat, mert vicces, viccesen egyszerű. Jó humorérzékkel lehet csak feldolgozni azt az élményt, hogy a világ legegyszerűbb dolgait sem láttuk a rohanó hétköznapokban, mert rengeteg fátyol, szemüveg, elvárás és gondolat szűrőjén át néztük. Japánban az aikido mesterek gyakran az edzés elején tartott mokuso alatt figyelik a gyakorlókat és a testhelyzet alapján látják, hogy ki milyen tudati állapotban érkezett a dojóba? Tudnak segíteni visszatalálni mindenkinek a középpontjába, megszüntetni a kibilletséget, hiszen vannak módszerek az álmosság, a szétszórtság, a harag, a gőg és minden más zavaró érzelem és tudatállapot leküzdésére.
A
mokuso gyakorlata:
Üljünk szeizában, azaz a sarkunkon, egyenes háttal, ehhez a csípő enyhén előre billen. Az állat finoman lefelé toljuk és behúzzuk, a fejünk teteje nyújtózik az ég felé. A bal kézfejünket a jobb tenyerünbe csúsztatjuk, a két hüvelykujjunk összeér és egymás hegyén megtámaszkodik. A tartásunk egyenes és szilárd, mégis laza. Engedjünk el minden feszültséget. Akinek ez a kéztartás bonyolult, vagy nem kényelmes, a kezeit a térdein is nyugtathatja. Az egyenes tartás azonban nagyon fontos, hogy a testünk ne fáradjon el nagyon rövid időn belül, és ne kelljen mocorognunk a meditáció alatt.
Ha felvettük a megfelelő testtartást félig hunyjuk le a szemünket. Nézzünk magunk elé, kb. 1 méterre, de ne fókuszáljunk semmire. Ha ez nehéz, akkor csukjuk be a szemünket. Engedjünk el minden gondolatot és csak a légzésünkre koncentráljunk. Ha mégis felmerül egy gondolat bennünk, ne mérgelődjünk, csak engedjük el, ne kapaszkodjunk bele. (Mintha a háttérben menne a tévé és a saját filmünket néznénk, de mi kívül állunk a film jelenetein, ne figyeljünk rá.) Csak a légzésünkre koncentráljunk. Ne irányítsuk a belégzést és a kilégzést, hagyjuk, hogy minden a maga természetes ütemében történjen. Csak figyeljük meg a testérzeteket, hogy milyen érzés lélegezni? Figyelmünket irányítsuk a köldökünk alá, és figyeljük ahogy megemelkedik és süllyed a hasfalunk. Minden kilégzéssel elengedünk egy-egy gondolatot, zavaró érzést, feszültséget. Pihenjünk meg a valóságban, a lélegzetünk valóságában.
Miért fontos?
Az
edzés előtti mokuso átlagosan csupán 5 percig szokott tartani. Otthon természetesen
gyakorolhatunk tovább is, amíg a testünk nem jelez fájdalmat, vagy zsibbadást.
Vannak olyan dojók, ahol rövidebb mokusot szoktak tartani, például gyerekedzéseken. A teljes
elhagyása azonban nem célravezető, mert a gondolatok elengedése, vagy legalább
lecsendesítése nélkül nem vagyunk képesek a teljes koncentrációra és sokkal lassabban
fejlődünk, vagy megrekedünk a gyakorlás során. Ha nem tudunk összpontosítani, figyelmetlenek leszünk. Ha nem tudunk ellazulni, az izmaink merevek lesznek. Mindkét esetben jelentősen megnő a sérülés kockázata. Az aikido egyszerre fejleszti a
testet és a tudatot, ezért ugyaolyan fontos gyakorlati része a meditáció, mint
a technikák megfelelő elsajátítása.
A
rohanó hétköznapokban, és a felgyorult világ keltette feszültség és stressz közepette, a
mokuso rendszeres gyakorlásának kiemelkedően pozitív élettani hatásai vannak.
